2012. szeptember 21., péntek

Baconbe tekert sült camembert fokhagymás-rozmaringos krumplihajóval

Sok recept esetében nem a bonyolultság a lényeg, hanem az ötlet, legyen az akármilyen egyszerű is. Ebben az esetben is így történt, nekem például nem jutott volna eszembe ez a megoldás.


Kifőztük magazin egyik számában találtam, és a kép azonnal magával ragadott. Köretnek azt hiszem cukkinis tésztát írtak, de én inkább a krumpli mellett döntöttem. Főleg, mert így egy tepsiben tudtam sütni az egészet. :)


Hozzávalók (2 főre)

  • 2 camembert
  • 6 szelet bacon

Körethez:

  • krumpli
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • kb. 1,5-2 dl olívaolaj
  • rozmaring (friss híján a szárított is tökéletes)


A krumplihoz szükséges olajat érdemes elkészíteni pár nappal korábban, így igazán át tudja venni a fokhagyma ízét. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy zárható üvegbe öntjük az olajat és hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Lezárjuk és szobahőmérsékleten tároljuk.
A körethez igyekezzünk minél kisebb méretű krumplikat válogatni, amiket elég 4 részre vágni, így kis hajókra hasonlító gerezdeket kapunk. Tegyük egy tepsibe és kenjük meg a korábban elkészített olajjal, a tetejüket pedig szórjuk meg egy kis sóval, borssal. Én pluszban tettem rá egy kis rozmaringos krumplifűszert is, bár ez a sülés végére picit megfeketedett, de szerencsére nem volt rossz hatással a végeredményre. :)
A sajttal pedig nincs más teendő, mint egyesével körbetekerni 3-3 baconnel.
Ha egy tepsiben készítjük, akkor a krumplikat tegyük be külön sütni, majd 15-20 perc után rakjuk mellé a sajtokat is. Ennyi idő bőven elég a camembertnek.
Amint kész, tálalhatjuk is. A sajt kemény külső rétege megvédi a szétfolyástól és amikor belevágunk a késsel, gyönyörűen előbújik a lágy, olvadt sajt...egyszerűen mennyei.

Jó étvágyat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése