Ez alkalomból pedig játékot is hirdetett, melyben browniet kell sütni, hiszen mindannyian tudjuk, ez Flóra kedvenc sütije.
Kedves Flóra, bár csak virtuálisan, de fogadd tőlem sok szeretettel! :)
Hozzávalók
- 19 dkg étcsoki
- 19 dkg vaj
- 3 nagy tojás
- 25 dkg cukor
- 1 ek vanília aroma
- 11,5 dkg liszt
- 1 kk só
- kívánság szerint mandula vagy dió
Először a csokit és a vajat megolvasztjuk, és szép simára keverjük.
Egy tálban a tojást habosra keverjük a cukorral és a vanília kivonattal, majd hozzáadjuk a csokis-vajat keveréket és összevegyítjük. Imádom, amikor a csoki hatására szépen színt vált a massza. :)
Végül pedig beleforgatjuk a lisztet, sót és ha szeretnénk, akkor most mehet bele a mandula vagy dióbél. Én 2 marék aprított mandulát szórtam hozzá.
Egy kisebb tepsibe öntjük, és 180°C-ra előmelegítjük a sütőt.
Most nem hagyományos tepsiben sütöttem meg a browniet, hanem egy kifejezetten erre a célra készült sütőalkalmatosságban, ún. brownie pan-ben.
Nagyon mókásan néz ki, viszont baromi praktikus. Beleöntjük a tésztát, majd belehelyezzük a rácsot, és így sütjük meg. Amikor kihűlt, egyszerűen kihúzzuk a rácsot, és már ott figyelnek a szép szeletkék. :)
Kb. 25 perc alatt készre sül.
A sütő pedig így néz ki. Ezúton is köszönöm drága barátnőimnek, akiktől ezt kaptam ajándékba. :)
Jó étvágyat!
De jó ez a brownie sütő :D
VálaszTörlésDe még mennyire! :)
VálaszTörlésNyami:))
VálaszTörlés