2013. április 26., péntek

Pupusa - a blogkóstoló 8. fordulójára

Ezt a fordulót Hani, az Ízemlékek blog írója szervezte, és bizony sokan jelentkeztünk rá.
Én Suncika blogját, a Nassoló Naplopót kaptam, és már nagyon hamar kiderült, mit is fogok elkészíteni. :)

A férjemmel együtt nagyon szeretjük a mindenféle töltött "tésztákat", így ez is hamar nagy kedvenc lett.
El Salvador nemzeti ételéről van szó, amit általában sajtos, és sertéshúsos-babos töltelékkel fogyasztanak. Itt tudtok bővebben olvasni róla.

Hozzávalók (6 darabhoz)

Tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 csapott tk só 
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 dl víz


Töltelékhez:

  • 3 ek tejföl
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 negyed fej lilahagyma
  • 10 dkg reszelt saj
  • fél virsli apróra vágva (én sonkát használtam helyette)


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és félretesszük, amíg elkészül a töltelék.
Mindent egy tálba készítünk végül belenyomjuk a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A tésztát 6, nagyjából egyenlő részre osztjuk és egyesével megpróbáljuk kör alakúra nyújtani. Nekem nem mindig sikerült, sokszor csak valamiféle ovális forma lett az eredmény, de falatozás közben ez senkit sem zavart. :)
Mindegyik lapra 1 púpos evőkanálnyit teszünk a töltelékből és összecsipkedjük a tészta széleit.
Teflonos sütőben, olaj nélkül!, szárazon megsütjük mindkét oldalát 2-3 perc alatt.
Nagyon szépen pirulgatnak majd a kis batyuk.
Tányérra szedjük és már neki is lehet esni. Esetleg félbevághatjuk és megszórhatjuk egy kevéske reszelt sajttal, az igazán ínyencek pedig egy kevés mustárral is feldobhatják. :)


Mindenkinek jó étvágyat kívánok!!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon különlegeset választottál Suncikától! Köszönöm, hogy játszottál velem!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik! Le is mentettem! :)

    VálaszTörlés