2012. november 13., kedd

Trópusi torta

Anyukámnak készítettem ezt a tortát, nagy kedvelője a déli gyümölcsöknek, és még mascarpone is van benne...biztos volt a siker. :)

Sokáig keresgéltem mire találtam olyan sütit, amit még nem sütöttem meg, megfelel anyu ízlésének és nem utolsó sorban meg is ragadta a fantáziámat, de végül csak sikerült.
A tortát A legfinomabb sütemények c. könyvemből készítettem el.


Hozzávalók (12 szelethez)

Tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 7 dkg porcukor
  • csipet só
  • fél tk reszelt citromhéj
  • 1 tojás

Töltelékhez:
  • 40 dkg friss sajt (pl. mascarpone)
  • 0,5 dl gyümölcslikőr (elhagyható)
  • déli gyümölcsök (lehet konzerv is)
  • kevés citromlé

A tészta hozzávalóit készítsük a munkalapra vagy egy nagy tálba.
Vagdaljuk morzsalékosra, majd gyúrjuk össze és formáljunk belőle gombócot. Csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe kb. 1 órára.
A tésztát nyújtsuk ki és helyezzük egy 24 cm-es tortaforma aljába. (én a nyújtás után a forma aljával kiszúrtam a megfelelő méretű lapot)
A maradékot pedig egy hosszú hengerré formáztam és szépen peremet készítettem belőle a tortának.
Villával szurkáljuk meg néhány helyen a tésztát és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük.
A mascarponét elkeverjük a likőrrel és bár a recept nem írja, egy kevés porcukrot is adjunk hozzá, mert különben nem lesz elég édes. Érdemes kóstolgatni közben. :)
Ha jónak találjuk a krémet, kenjük a kihűlt tésztára.
A gyümölcsöket mossuk meg majd szeleteljük fel, vagy csepegtetssük le a konzervet használunk. Egy kevés citromlével locsoljuk meg, majd egyenletesen osszuk el a krém tetején. Ettől nem fognak megbarnulni a gyümölcsök.
Persze használhatunk tortazselét is, én is ezt tettem. A konzerv félretett levét főztem fel a zselével, és ezt kentem az egész tetejére.
Kicsit hűtőbe tesszük, majd szeletelhetjük is.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése