2011. szeptember 27., kedd

Tokaji aszús sárgadinnyeleves

Néhány hete megígértem anyukámnak, hogy majd valamikor meglepem ezzel a levessel. Aztán mindig jött közbe ez-az, de hogy tovább már ne tudjam halogatni, vettem a boltban sárgadinnyét...és ha nem akartam, hogy megromoljon a hűtőben, kénytelen voltam nekilátni. :)


Én úgy vagyok a sárgadinnyével, hogy ha ő nem eszik meg engem, akkor én se őt...szóval nem vagyunk barátok. Ennek ellenére nagy örömmel álltam neki, hiszen tudtam, hogy a férjem, anyukám és nagymamám is kitörő boldogsággal fogadják majd a kész levest, mivel mindannyian odavannak a sárgadinnyéért. Az elkészítése ennél egyszerűbb már nem is lehetne, a legbonyolultabb lépés a dinnye kibelezése, és ez tart a legtovább is, utána már csak gyerekjáték. :) A receptet egyébként a Nők Lapja Konyhában olvashatjátok.

Hozzávalók(4 főre)

Először vágjuk félbe a dinnyét, és kaparjuk ki a magjait, majd egy karalábévájó segítségével faragjunk 15-20 kis golyót a dinnye húsából. Ezeket tegyük egy kis tálkába és öntsük rá az aszút, tegyük hűtőbe egy kis időre.
A maradék gyümölcshúst is kaparjuk ki, majd tegyük egy lábosba a tejjel, tejszínnel és cukorral együtt. A recept szerint nem kell aszút tenni külön a levesbe, csak a golyók áztatásához használjuk fel, de én megbolondítottam magát a levest is. A tej mennyiségéből vettem el kb. 1 dl-t, és helyettesítettem az aszúval. Persze ez ízlés kérdése, variáljunk nyugodtan. :)
Botmixerrel dolgozzuk össze a lábos tartalmát, majd tegyük hűtőbe. Ha sikerül szépen kikaparni a dinnyét, akkor akár a héjában is tálalhatjuk a levest, mellé pedig a jól lehűtött aszús-dinnyegolyócskákat kínáljuk.
Csak elmondások alapján tudok nyilatkozni a levesről, mert én még csak meg sem kóstoltam, de a többieknek nagyon ízlett. :)

Jó étvágyat kívánok!

1 megjegyzés: