2011. január 23., vasárnap

Gyümölcstorta

Ma olyan gyümölcsös hangulatban voltam, valami édeset, gyümölcsöset kívántam, nem utolsó sorban pedig gyorsan elkészíthetőt, amivel még egy átbulizott éjszaka után, ezáltal igen rövid vasárnap délelőtt is gond nélkül megbirkózom. Ezeknek az igényeknek tökéletesen megfelel a gyümölcstorta.


Többször készítettem boltban, készen vásárolt piskóta alappal, de mivel ma nem volt itthon, kénytelen voltam saját magam elkészíteni a tésztát is. De milyen jól tettem! Ezt a receptet anyósomtól kaptam, aki isteni sütiket varázsol az asztalra. Nagyon egyszerű elkészíteni, és az egész sütéssel együtt nem tart tovább 35 percnél.

Tészta hozzávalói (1 tortaformának elegendő)

10 dkg liszt, 10 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 nagy (3 kicsi) tojás, 2 evőkanál víz, 1 kávéskanál sütőpor, egy citrom reszelt héja
A tojásokat alaposan kikeverjük a cukorral, majd a többi hozzávalót is beletesszük, és összeforgatjuk. Egy sütőformát kivajazunk.
A tésztát beleöntjük a formába.
160-170°C-on kb. 20-25 percig, világosbarnára sütjük.
Miután kihűlt, ízlés szerint lekvárral, pudinggal, vagy mindkettővel megkenjük. Én a vanília pudingos változatot szeretem. (a zacskón található utasítás szerint megfőzöm a pudingot, és ha kihűlt, megkenem vele a tésztát)

Következik egy kis kreatív feladat, kívánság szerint díszítjük gyümölcsökkel. Én most banánt és konzerv őszibarackot használtam. Majd egy tasak színtelen tortazselét elkészítünk az utasítás szerint. (én fele-fele arányban tettem bele vizet, és a befőtt levét) Ha kezd hűlni, akkor egy ecset segítségével alaposan bekenem a gyümölcsöket.
Hűtőbe teszem, és hidegen tálalom. A szeleteket díszíthetjük tejszínhabbal, vagy a maradék gyümölccsel.

Jó étvágyat kívánok!

2 megjegyzés: