2011. augusztus 16., kedd

Zürichi almás metélt

Ezt a receptet a 100 legjobb gyümölcsös recept c. könyvben találtam meg véletlenül (mint a legtöbb mindent) és be is jelöltem magamnak, hogy majd jó lesz valamikor. Hát, a héten jött egy ilyen jó alkalom.


Ilyen variációban még nem találkoztam a tészta és gyümölcs párosításával, de utólag mondhatom, finom kis házasság lett belőle. :) Mielőtt betettem volna a sütőbe kicsit egyszerűnek találtam, mármint, azt hittem nem lesz se íze, se bűze, hogy finoman fogalmazzak. Kicsit mérgelődtem is magamban, mert az elkészítése ugyan nem bonyolult, de sok panccsal jár, és hát nincs kész 20 perc alatt. De persze ne ítélj elsőre, a végeredmény aztán meggyőzött ezek ellenkezőjéről. :)

Hozzávalók (4 főre)

  • 25 dkg szélesmetélt
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 5 dkg mazsola
  • 1,5 dl tej
  • 2 nagy alma
  • fél mk. reszelt citromhéj, csipetnyi őrölt fahéj, csipet só

A tésztát enyhén sós vízben félig megfőzzük, majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. Egy edényben leforrázzuk a tejjel, és addig kevergetjük a lassú tűzön amíg a leve elfő, majd hagyjuk kihűlni.
Közben a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük és félretesszük, a sárgáját pedig alaposan kikeverjük a cukorral és vajjal, majd hozzáadjuk a fahéjat, reszelt citromhéjat és a mazsolát is.
A kihűlt tésztát beleforgatjuk a vajas masszába, majd megmossuk, meghámozzuk és apróra vágjuk az almákat, amit szintén hozzáadunk a tésztás-vajas egyveleghez.
A fehérjehabot óvatosan hozzákeverjük ehhez az egészhez, és egy alaposan kivajazott tepsibe, vagy tálba öntjük.
Előmelegített sütőbe tesszük és és mérsékelt tűzön 30-40 percig sütjük. Ha kész, már tálalhatjuk is, melegen a legjobb.
Az első falatnál azt gondoltam, egészen jó, jobb is mint vártam. Aztán pedig kezdett egyre jobban ízleni, falatról falatra. :) Nekem kicsit különleges volt abból a szempontból, hogy ilyen felállásban még soha nem ettem még csak hasonlót sem, de megérte minden egyes ráfordított perc...akármennyire is ment el menet közben a kedvem, amikor az icipici nyári almákat pucoltam. :) Egyszer mindenképpen próbáljátok ki, megéri helyettesíteni mondjuk a lekváros tésztát, vagy akár a palacsinta helyett is bevethetjük.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése