2011. március 6., vasárnap

Hamis túrógombóc

Sok olyan étel van, ami csak akkor az igazi, ha minden hozzávaló belekerül, változtatás és "csalás" nélkül. Hát ez a gombóc nem tartozik közéjük. Persze nagyon szeretem a túrós verzióját is, de ez legalább annyira, ha nem még jobban ízlik.
Anyukám gyakran készítette gyerekkoromban, gondolom másoknál is szerepelt a palettán. Az elkészítése nagyon egyszerű és gyors, ennél már csak a bepuszilásához van szükség kevesebb időre. :) Ellenállhatatlan volt számomra, miközben formáztam a gombóckákat, nem győztem belenyalakodni a tálba. Türtőztetnem kellett magam, hogy hagyjak azért valamennyit a formázáshoz. :)


Hozzávalók(4 főre)

4 kis pohár kefir, 1 kis pohár búzadara (a kefires pohárral mérjük ki), 2-3 evőkanál cukor ízlés szerint, 1 csomag vaníliás cukor, zsemlemorzsa, tejföl és porcukor a díszítéshez
A kefirt egy tálba öntjük és lassan felforraljuk, amikor már jó meleg beletesszük a búzadarát és a cukrokat és pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről.
Hagyjuk, hogy teljesen kihűljön. Ha kell tegyük hideg vízfürdőbe, vagy öntsük át egy másik edénybe. Közben kevés tejfölt kikeverünk porcukorral, ezzel díszítjük majd a gombócokat.
Egy serpenyőben nagyon kevés olajon megpirítjuk a morzsát, ebben forgatjuk majd meg a gombócokat.

Amikor már teljesen kihűlt a massza, vizes kézzel gombócokat formázunk belőle. Nekem ebből az adagból 11 közepes darab jött ki. A massza picit híg volt, így nem lettek szép formásak a gombócok, de ez nem befolyásolta az ízét. :) Meghempergetjük a morzsában.
Tányérra tesszük, pici porcukorral megszórjuk a látvány miatt és rákanalazunk a cukros tejfölből, majd tálaljuk.
Gondolhatjátok, alig bírtam kivárni, amíg elkészülök és lefotózom...amint végeztem rögtön nekiláttunk mind a ketten. :) Mennyei volt, bár legközelebb én teszek még bele vaníliás cukrot, vagy aromát, az egy picit nekem kevés volt. Remélem nektek is tetszik. :)

Jó étvágyat kívánok!

7 megjegyzés:

  1. Ezt nem is ismertem! De tuti kipróbálom! :D

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tudtam újat mutatni, amit neked elég nehéz :)

    VálaszTörlés
  3. Egy kis változatosság a sima túrógombóc után :)
    Jó ötlet, valamikor majd elkészítem :)

    VálaszTörlés
  4. A kefir az 150 vagy 175 grammos?

    VálaszTörlés
  5. Köszi :) Megcsináltam, és nagyon finom lett! :)

    VálaszTörlés