2011. május 20., péntek

Hagymás leveles

Nem is olyan régen készítettem a póréspitét, amiből maradt még leveles tésztám, és hát valamit kellett kezdenem vele. Az első gondolatom az volt, hogy kis lekváros batyukat csinálok belőle, de aztán éppen aznap Flóra megosztotta velünk a hagymás leveles receptjét. Mondanom sem kell, azonnal beleszerettem. :) Így vált semmivé a lekváros batyu ötlete...
Amit persze egy percig sem bánok, mert ez az egyszerű leveles dolog annyira finom volt, hogy legszívesebben most is azt enném, hogy írom ezeket a sorokat...még jó, hogy nemsokára ebédelek, különben nem bírnék magammal. :) Gyakorlatilag gyorsabban elkészül, mint egy melegszendvics, és hát, aki szereti a hagymát és a tejfölt, bátran állíthatom, hogy ez lesz az új kedvence. :)


Hozzávalók(8 kisebb szelethez)

  • 1 cs. leveles tészta (25-27 dkg)
  • 1 fej lilahagyma
  • 10 dkg sonka
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kb. 37 dkg tejföl
  • só és fehérbors
Először a tésztát 8 felé vágjuk, ha kell előtte nyújtsuk ki (én nem tettem).
Egy tálban keverjük ki a tejfölt az apróra vágott lilahagymával és sóval, borssal ízesítsük. Én egy kis fokhagymát tettem bele, ezt persze ízlés szerint variálhatjuk. Majd a sonkát is szeleteljük pici csíkokra és tegyük hozzá a tejfölös keverékhez.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és tegyük rá a tészta szeleteket. Mindegyik szelet közepére halmozzunk 1-1,5 evőkanálnyit a masszából, majd a tészta szélét hajtsuk fel egy kicsit, mindegyik oldalán, így egy kis peremet kapunk, ami megakadályozza, hogy szétfolyjon a töltelék. Ha kell egy kicsit kenjük el a masszát, hogy szépen kitöltse a kapott keretet.
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, és süssük a szeleteket kb. 15 percig.
Még melegében tálaljuk. Mi vacsorára ettük, és hát ketten simán bedörgöltük a képen látható adagot. :) Mindkettőnknek nagyon ízlett, nem hiányzik belőle semmi, így tökéletes ahogyan van, a maga egyszerűségében.
Az biztos, hogy sokszor fogom elkészíteni, köszi Flóra ezt remek finomságot. :)
Ja igen, és barátnőmnek Juccnak ajánlom, aki imádja a hagymát! :)


Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés: