2011. május 3., kedd

Póréhagyma krémleves

Sosem gondoltam, hogy póréhagymából fogok valaha is levest, sőt, krémlevest készíteni...azt meg főleg nem gondoltam, hogy ez lesz a kedvencek kedvenc levese. Bizony így van...ez azok közé az ételek közé tartozik, amit mindenkinek ki kell próbálni, legalább egyszer. Utána úgysem tudja megunni. :)
Tavasz, friss zöldségek, köztük a póréhagyma, a héten nagyon jó áron volt az egyik hipermarketben, rögtön be is vásároltam belőle (alig tudtam besuvasztani a hűtőbe). Egy részéből ez a leves készült, a maradékkal is vannak terveim...de az majd egy másik bejegyzés lesz. A receptet a No Salty-n olvastam.


Hozzávalók(3 főre)

  • 2 nagyobb póréhagyma
  • 1 mogyoróhagyma vagy vöröshagyma
  • 1 duci gerezd fokhagyma
  • 1 nagyobb (2 kisebb) burgonya
  • 600 ml zöldség alaplé
  • 4 ek. tejszín
  • 4 dkg vaj
  • 2 ek. olívaolaj
  • só, fehérbors
  • metélőhagyma a tetejére
A póréhagyma fehér részét karikákra vágjuk, a fokhagymát és a mogyoró/vöröshagymát felaprítjuk. Én ez utóbbi helyett a póré zöld részét használtam. Tulajdonképpen bármilyen hagyma megfelel erre a célra.
A vajat és olajat egy lábosban összeolvasztjuk, majd beletesszük a hagymákat, és fedő alatt, lassú tűzön 10-15 percig pároljuk.
Közben a burgonyát megmossuk, megpucoljuk és apró kockákra vágjuk, valamint elkészítjük az alaplevet, amit én kockából csináltam, de tökéletes egy kis maradék hús- vagy zöldségleves is.
Ha lejárt a hagymák 15 perce, felöntjük az alaplével és beledobjuk a krumplikat is.
Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul, ezt egy villával könnyedén le tudjuk ellenőrizni. Ekkor levesszük a tűzről, és botmixerrel pürésítjük az egészet.
Sózzuk, borsozzuk és visszatesszük a tűzre, majd belekeverjük a tejszínt és újraforraljuk.
Metélőhagyma híján én az újhagyma zöldjét mostam meg és aprítottam fel.
Kis tálkákba merjük a levest, megszórjuk a hagymával és melegen tálaljuk. Én pirított kenyérkockákkal kínáltam (megmaradt kenyérszeleteket felkockáztam, és egy tepsiben betettem őket a sütőbe, ahol 100°C-on kb. 1,5-2 órát töltöttek).

Ez a leves egyszerűen mennyei...minden nap meg tudnám enni. :) Próbáljátok ki mindenképpen!

Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés: