2011. május 10., kedd

Újhagymás pórépite

A póréhagyma krémlevesnél említettem, hogy a maradék hagymával vannak terveim, hát kérem, ez a pite volt az. :) Már egy ideje szemezgettem vele az újságban, míg végre rászántam magam.
A recept a 2011. április 5-én megjelent Blikk Nők Konyhában találtam. A leírást olvasva és a képet nézegetve teljesen mást képzeltem el, mint a végeredmény, de még mielőtt megijednétek, nem lett rossz, sőt kifejezetten ízlett. :) Zöldségimádóknak mindenképpen kötelező!


Hozzávalók(3-4 főre)

  • 1 db nagy póréhagyma
  • 3 db újhagyma
  • 5 dkg vaj
  • 20-25 dkg leveles tészta
  • 3 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 5 dkg sajt
  • 15 dkg mozzarella
  • 6 dkg feta sajt (ezt én kihagytam)
  • só, bors
Először is a póréhagymát és az újhagymát is megmossuk és felkarikázzuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat majd beleöntjük a hagymákat és megpároljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Mi felturbóztuk egy kis vékony csíkokra vágott bacon szalonnával is. :)
Előkészítünk egy kb. 20 x 30-as tepsit (az enyém 25 x 28) és kibéleljük sütőpapírral, majd belefektetjük a tésztát. Ha kell, előtte nyújtsuk ki, és úgy igazítsuk a tepsibe, hogy legyen egy kis pereme is.
Egy külön tálban keverjük simára a tojásokat a tejszínnel és adjuk hozzá az 5 dkg reszelt sajtot.
Ha elkészült a hagyma, akkor szépen eloszlatjuk a tésztán.
Erre ráöntjük a tojásos-tejszínes masszát, jusson mindenhova. Majd a tetejére tesszük a felkarikázott mozzarellát, és aki tesz rá, a fetát is. Mi a feta helyett egy kis sima reszelt trappistát használtunk.
A sütőt 190°C-ra előmelegítjük, és kb. 30 percig sütjük a pitét.
1-2 percig hagyjuk pihenni a tepsiben, majd szeleteljük és már tálalhatjuk is. Melegen nagyon finom volt, bár lehet legközelebb kevesebb tojást használok, mert nekem az kicsit sok volt benne.
Vittem egy kis kóstolót anyukámnak, aki hidegen tesztelte, és neki is nagyon ízlett. :)
Különféle zöldségekkel variálhatjuk ízlésünknek megfelelően. Szerintem ez a fogás tökéletes vacsorára, vagy egy kiadós leves mellé ebédre is, de anyukám szerint hidegen akár tízóraira vagy uzsira is szuper.

Jó étvágyat kívánok!

1 megjegyzés: