2011. április 26., kedd

Kókuszos kakaós tekercs - ami nem sikerült

Nos igen, ez a süti valóban nem sikerült. Hogy akkor miért írom meg nektek? Ennek több oka is van...egyrészt ez egy blog (egy kezdő háziasszony blogja) nem pedig egy tökéletesre megírt szakácskönyv. Másrészt a hibákból tanulni is lehet. Harmadrészt pedig a töltelék isteni, kár lenne a süllyesztőbe dobni. :)
Az egész azzal kezdődött, hogy kerestem valami finomságot húsvétra, többek között erre esett a választásom, a recept a 2008-as márciusi Kiskegyed konyhájában olvasható. Neki is láttam, először a tésztát készítettem el, már akkor furcsálltam a megadott mennyiségeket, persze utólag okosabb vagyok, valami nagyon nem stimmelt velük. Vagy valamit kifelejtettek, vagy elírták a számokat, nem tudom, de az biztos, hogy a leközölt adatokkal nem lehet jó tésztát készíteni. (még a nagymamámat és anyukámat is bevontam, hogy mit csinálhattam rosszul, de arra jutottunk, hogy nem én rontottam el) Szóval itt jegyezném meg, hogy ritkán, de előfordul, hogy a megadott recept (legyen az akárhonnan, akármilyen szuper könyvből, újságból) nem megfelelő, így akármennyire is igyekszünk, nem sikerül a süti/étel/akármi. :) Egyébként a tészta (a receptes füzetben látható kép alapján) egy piskótaféle tészta lehetett...

De ezt felejtsük is el, a krém viszont, mennyei...a családom szerint, mert hogy én meg sem kóstoltam, mivel kókuszos, azzal pedig nem vagyok jóban. :)

Hozzávalók

  • 2 dl tej
  • 1 ek. tejszínízű pudingpor
  • 8 dkg cukor
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 1,5 dl habtejszín
A tejből, cukorból és pudingporból a szokásos módon pudingot készítünk, és amikor már majdnem kész, beleforgatjuk a kókuszreszeléket, és még néhányat rottyantjuk, majd levesszük a tűzről.
 Hagyjuk teljesen kihűlni, de közben többször kevergessük meg, hogy ne legyen bőrös és ne álljon össze. Amikor már hideg, akkor egy tálban kemény habbá verjük a habtejszínt és óvatosan hozzáforgatjuk a kókuszos pudinghoz.
 És elvileg ezzel kellett volna megkenni a tésztát. Én meg is tettem, bár ugye többnyire csak a töltelék fogyott. :) Viszont megkértek, hogy mindenképpen csináljak majd egy ilyen tekercset, természetesen egy másik recept alapján, mert annyira ízlett nekik a massza. :) Szóval a tölteléket merem bátran ajánlani.

Gondolom már mással is előfordult hasonló eset, de ne is törődjünk vele, süssünk és főzzünk továbbra is kedvünkre, na meg a családéra. :)


Szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése