2011. június 12., vasárnap

Tzatziki

A tzatzikit a tortillához hasonlóan is a gyros tálhoz készítettem, de szerettem volna, ha különálló receptként kerül fel a blogra, hiszen így könnyebb megtalálni. :)
A legtöbb recept amit megnéztem, szinte pontosan ugyanúgy írta le, én a No Salty oldalán találtat követtem.


Hozzávalók(4 főre)

  • 500 g joghurt
  • 2 uborka
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. friss mentalevél aprítva
  • 1 ek. olívaolaj
  • fél tk. citromlé
  • só, fehérbors
Fontos megemlíteni, hogy az eredeti görög joghurt (natúr) közelébe sem ér a nálunk kapható fajtáknak, ezért a legtöbb helyen azt ajánlják, hogy tejföllel dúsítsuk, nyilván annyival kevesebb joghurt kerül bele. Én fele-fele arányban használtam zsíros tejfölt és joghurtot. De találtam olyan verziót is, amit egy kis összetört feta sajttal vagy éppen mascarponéval tették dúsabbá.
Először a joghurtot/tejfölt egy tálba tesszük, belenyomkodjuk a fokhagymákat, beleöntjük az olajat, citromlevet, majd sózzuk, borsozzuk. Az uborkákat meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
Az uborkát jól kinyomkodjuk, hogy a leve ne áztassa el a végeredményt, majd hozzáadjuk a joghurtos masszához és jól elkeverjük. Letakarva hűtőbe tesszük néhány órára, hogy összeérjenek az ízek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése