2011. június 3., péntek

Bormámoros eperkrémleves túrógaluskával

Az eper szezonja töretlenül tart még, kár lenne kihagyni, hiszen annyi minden finomság készíthető belőle...nem mellesleg persze csak úgy önmagában is isteni. Szóval az eper jegyében következzék egy fantasztikus leves.
A gyümölcsleveseket nagyon szeretem, főleg nyáron, olyan jól tud esni egy tányér ezekből hideg, édes-savanykás levesekből. És hát az idő nem tréfál, itt a nyár, egy két napot leszámítva a komoly júliusi forró napokat meghazudtolva van őrülten meleg, ilyenkor bizony próbálok elbújni a lakás "leghűvösebb" sarkában és mindent kívánok, aminek csak köze van a hideghez vagy a jéghez. :)
A receptet a 2011. májusi Kiskegyed Konyhájában találtam, és igyekszem nagyon jó helyre tenni, mert hogy ezt még rengetegszer fogom elkészíteni, az olyan biztos, mint ahogy most nektek írom ezeket a sorokat. :)


Hozzávalók(2 főre)

leveshez:
  • 40 dkg eper 
  • 2 ek. cukor
  • 2 dl habtejszín
  • 1,5 dl édes/félédes fehérbor
galuskához:
  • 10 dkg tehéntúró
  • 2 dkg búzadara
  • 1 tojás
Először a levest készítjük el, ami nagyon gyorsan megy, hiszen nem kell főzni. Alaposan megmossuk a gyümölcsöt és apróra vágjuk, majd egy magas falú edénybe tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, és alaposan összeturmixoljuk. (én a botmixeremet használtam)
Hozzáöntjük a bort és a tejszínt és ezzel is kicsit keverjük, majd betesszük a hűtőbe.
A galuskához egy tálban összekeverjük a túrót, búzadarát egy csipet sóval, és a tojás sárgájával. A fehérjét keményre verjük, és óvatosan beleforgatjuk a túróba.
Vizet forralunk, és egy evőkanál segítségével beleszaggatjuk a forrásban lévő vízbe. Pár perc alatt el is készülnek.
Én ebből kapásból dupla adagot készítettem, azért lett ennyi. :)
És ezzel készen is vagyunk. Amint kihűltek a galuskák, tányérba szedjük a levest, és galuskával, valamint friss eperrel díszítjük. Hozzá egy pohár fehér bort kínálhatunk.
Azt hiszem rekordidő alatt fogyott el ez a leves, és nem hittem volna, de nagyon laktató. Kicsit féltem a bortól is, hogy nagyon ki fog érződni, de szerencsére nem így történt, nagyon harmonikus az ízvilága, a bor éppen hogy csak érződik egy picit, valahonnan hátulról. :) Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az epret. :)


Jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése